Az eltévedés ellenszere? Google térkép kiterjesztett valósággal

Google_AR_terkep

Előfordult már veled, hogy feljöttél a metróból egy idegen helyen, és hirtelen fogalmad sem volt róla, melyik irányba indulj? Erre, és az ehhez hasonló helyzetekre szeretne a Google megoldást nyújtani a kiterjesztett valóság és a Google térkép kombinálásával.

A még fejlesztés alatt álló funkciót tesztelhette le a The Wall Street Journal egyik munkatársa, és az eredmény kifejezetten izgalmasnak tűnik:

Először az app felveszi a pontos helyzetedet a GPS segítségével, de mivel az önmagában kevés lenne, így a kameraképet is felhasználja ismerős jelek után kutatva, illetve összehasonlítja a Street View adataival az aktuális környezetedet.

Ezek után a navigáció a telefonod kameraképére illeszti rá valós időben a nyilakat és utcaneveket, iránymutatást adva, merre érdemes továbbhaladnod, ha esetleg nem szándékozol eltévedni. Jó, mi?

Persze könnyen eszünkbe juthatnának erről azok az emberek, akik telefonzombi módjára mászkálnak az utcán, te meg nem győzöd kikerülni őket, de szerencsére a cég ezt szeretné elkerülni:
Az applikáció szól bizonyos idő után, hogy tedd el a telefont, és ilyenkor visszavált a hagyományos Google térkép felületre.

Ezért nem is egy folyamatos navigációnak, inkább amolyan iránymutatónak szánják a funkciót, ami segít bizonyos helyzetekben, merre haladj tovább.

Ezen felül az is könnyedén elképzelhető, hogy az applikáció végső soron az okos szemüvegekben fogja megtalálni a helyét.

Ez is érdekelhet:

Ha tetszett a tartalom, kövesd be a melyiketvalasszam.hu facebook oldalát! És ne felejtsd el, hogy több TOP listát is találsz az oldalon, útmutatókat, plusz napi szintű érdekes cikkeket is!