Hajtogassunk telefont, vagy ne? – Samsung Galaxy Fold

Samsung-Galaxy-Fold-kihajtva-feher-hatter

Az évek óta suttogott hajlítható Samsung hivatalosan is bemutatásra került, és hozott magával hideget-meleg. Nézzük meg a rendkívül kreatívan elnevezett Galaxy Foldot.

A gyártó gondolta elég volt ez a pár év kertelés, úgyhogy a Londoni Samsung Unpacked eseményt egyből a hajlítható telefonnal nyitották. Első ránézésre engem vegyes érzelmek fogadtak.

Mi van belül? – Technikai tulajdonságok

A telefontablet hardvere körülbelül megegyezik a Galaxy S10-ével, azzal a különbséggel, hogy itt a 12 GB RAM, illetve az 512 GB tárhely az alap. Fő számítási egységnek a legújabb Qualcomm fejlesztést, a Snapdragon 855-öt kapjuk.

A kamerarendszer összesen 6 darabból áll, amiből a hátsó 3 teljesen ugyan az, mint az S10-nél (12 MP + 12 MP + 16 MP),  két darab szelfikamera van tablet módban (10 MP + 8 MP), és még egy előlapi kamerát kapunk összecsukott állapotban is (10 MP). A lenti táblázatban még plusz infókat is találsz ezekről.

Galaxy-Fold-szinek

A felhasználói felület a Samsung saját fejlesztése, a One UI, amit nyilvánvalóan optimalizálni kellett a szokatlan körülményekhez, de a rövidke videón ez egyelőre úgy tűnik, jól sikerült (videó beágyazva lent).

De térjünk is rá a legfontosabb tényezőre, a kijelzőre.

Csukott állapotban egy HD+ felbontású, 4,6″-os képernyőt kezelhetünk, kinyitva azonban, a Samsung szavaival élve “kinyílik a világ is”, értik ez alatt a 7,3″-os, QXGA+ felbontású kijelzőt, ami valóban gyönyörű.

Galaxy Fold előnyök

Azért amellett, hogy nyilván újdonság a kütyü és ez tök jó, próbálták tényleg praktikusra megcsinálni a használatát.

Az applikációk simán igazodnak a használati módhoz és a váltáshoz, például ha csukott “telefon” állapotban nézegeted a Google Maps-et, és kinyitod a készüléket “tablet” módra, az app ezt érzékeli és máris nézheted nagyban. A videón ez a váltás kifejezetten gyorsnak és simának tűnt.
Ezt a funkciót hívja egyébként a Samsung “app continuity”, azaz alkalmazás folytonosságnak.

Ezen felül az eszköz még tablet módban erős igazán:

Galaxy-Fold-multitasking

Kimaxolhatjuk a multitaskingot, három applikációt használhatunk egyszerre a képernyőn, anélkül hogy megakadna bármelyiknek a működése vagy háttérbe kerülne.
Csak hogy egy hasznos példával éljek, simán játszhatsz a Legyen Ön is Milliomossal úgy, hogy mellette megvan nyitva a Google és a messenger is ugyan azon a képernyőn.

Galaxy Fold hátrányok

Visszatérve a csukott állapothoz: az a 4,6″ kijelző átmérő igencsak sovány a mai trendekhez viszonyítva, ezen felül ekkora kávákat évek óta nem láttunk az okostelefon piacon. Ráadásként a Galaxy Fold vastagsága sem az igazi, zsebben hordani például nem feltétlen lesz kényelmes.

Tehát valahogy az sem jó, ha csukva van a telefon, és félpercenként ki kell nyitnunk, de az sem jó, ha folyton ki van nyitva, mert akkor már nem telefonról beszélünk, hanem tabletről. Az meg már egy teljesen másik felhasználási mód.

Azt esetleg el tudom képzelni, hogy tablet módban használjuk alapból (az tényleg jól sikerült), telefonáláshoz összecsukjuk, vagy ha megyünk valahová, akkor is könnyebb lesz elrakni valahova összecsukott állapotban. De ez a funkció nem tudom ér-e ennyit.

Mennyibe kerül? – Galaxy Fold ár

A gyártó ajánlott kezdőára 2000 USA dollár, ami körülbelül 560 ezer Ft-nak felel meg. Ez sem kevés, és ne felejtsük el, hogy mire Magyarországra ér a készülék, ebből simán lesz vagy 600-700 ezer Ft.

Galaxy-Fold-allitva

Bár izgalmas a fejlesztés, nem tudom elképzelni, hogy ilyen áron tömegtermék lenne belőle egy hamar.
Viszont ki tudja, mit hoz a jövő, főleg, hogy több nagyobb gyártó is dolgozik a saját megoldásán, többek között a Huawei, Xiaomi, vagy éppen a Lenovo. Kíváncsian várom mindegyiket.

Videó a Galaxy Fold bemutató eseményéről:

Samsung Galaxy Fold technikai tulajdonságok
NévGalaxy Fold
KijelzőBecsukva: 4,6″, HD+
Kinyitva: 7,3″, QXGA+
LapkakészletSnapdragon 855
RAM12 GB
Tárhely512 GB
Főkamera (hátlap)12MP (dual pixel, OIS) + 12MP (OIS, objektív) + 16MP (széles)
SzelfikameraBecsukva: 10MP (dual pixel)
Kinyitva: 10MP (dual pixel) + 8MP (mélység)
Akkumulátorösszesen 4380 mAh
Ár560 000 Ft <

 

Kapcsolódó cikkek:

Ha tetszett a tartalom, kövesd be a melyiketvalasszam.hu facebook oldalát, és elsők között értesülhetsz a hasonló cikkek megjelenéséről! És ne felejtsd el, hogy több TOP listát is találsz az oldalon, útmutatókat, plusz napi szintű érdekes cikkeket is!